Antal-Fógel Adrienn

Antal-Fógel Adrienn látványtervező, art director a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán szerzett diplomát, majd mestertanulmányait a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint a potsdami Filmuniversität Babelsberg Konrad Wolf intézményében folytatta.

Tervezői munkássága sokrétű: színházi előadások, filmek, sorozatok, reklámok, televíziós produkciók, koncertek és fesztiválok látványvilágán dolgozott Magyarországon és nemzetközi produkciókban egyaránt.

Munkáiban kiemelt szerepet kap az atmoszférateremtés és az erős képi narrativitás. Különösen foglalkoztatják a mozgókép és a színház kapcsolódási pontjai, valamint a műfajhatárok közti átjárhatóság.

A tervezői pálya mellett kiemelten foglalkozik a legkisebbek művészeti edukációjával. 2025-ben alapította meg a Studio Birdfish alkotóműhelyet, ahol elsősorban gyermekek számára tart szabad alkotásra és önkifejezésre épülő művészeti foglalkozásokat. Két gyermek édesanyja.

https://linktr.ee/AntalFogelAdrienn

Még nem vagy tag, de

szeretnél csatlakozni?

Szeretettel várunk soraikba minden olyan hazai alkotót, aki szeretne egy aktív, összetartó és erős szakmai érdekvédelemmel rendelkező közösséghez tartozni – vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi gombra kattintva! Kérjük csatold a szakmai önéletrajzodat az emailhez.

Maids table how learn drift but purse stand yet set. Music me house could among oh as their. 

Céges adataink

MALÁT — Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága

Kövess minket

© MALÁT — Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága | Minden jog fenntartva